Logo
Nyomtatás

Koboz

Koboz

A hangszertörténeti kutatásban nem ritka az a jelenség, hogy a hangszernevek egyidőben, vagy különböző korokban többféle, sokszor egymástól alapvetően eltérő hangszereket is takarhatnak. Igaz ez a kobozra is, amely egyike legnehezebben azonosítható hangszereinknek, míg magát a hangszernevet a korai középkor óta ismerjük Magyarországon. Első említései Zolnay László szerint (ZOLNAY László: A magyar muzsika régi századaiból, Budapest, 1977): 1237-1325. Choboz személynév Veszprém vármegyében; 1327. Johannes dictus Kobzos de Zabadi; 1364. Nicolaus dictus Kobzos; 1470. Michael Koboz. Maga a szó valószínűleg kun közvetítéssel került a magyar nyelvbe (BARCZI Géza: Magyar szófejtő szótár, 1941), a Codex Cumanicus szójegyzékében a ,,sonator" ,,zenész" kun megfelelője is ,,cobuxci", kobozjátékos. A közép-ázsiai népeknél mindenütt megtalálható valamilyen formában, sőt a kínaiaknál is (itt hou-pu-su névvel ábrázolnak egy hosszú nyakú lantfélét, a "hou " előtag idegen eredetű hangszerre vall, valószínűleg az ujguroktól vették át). Közép-Ázsiában sok helyen általában hangszert jelent (lásd kirgiz temir-komuz,,,vas-koboz", azaz doromb), de legtöbbször hosszúnyakú, régebben egy fából kivájt testű instrumentumot neveznek így (kazak kobüz, ami vonós hangszer, kirgiz komuz, mari kovysh). Felbukkan a török régiségben is kopuz néven, ez a hangszer a mai baglama őse. Érdekes módon azonban Nyugat-Európában is megtaláljuk a szót, egy XIV. század eleji német forrás említi: " die Kobus mit der Luten " (SACHS, Curt: Reallexikon der Musikinstrumente, Berlin 1913, Reprint 1979), valamint a wartburgi várban is található egy XV. században készített kis testű, viszonylag hosszú nyakú pengetős hangszer, amelyet kobus néven tartanak számon. Még érdekesebb, hogy északi, szláv szomszédainknál is megtaláljuk ezt a hangszernevet, de nem csak lantféle hangszert értenek alatta (Szlovákiában, Morvaországban a citerát). Sok lengyel forrás említi a kobzát, mint lantféle hangszert, a XVII. században versben is. Kaminski, bár nem zárja ki arab eredetét, a mandorával, egy, a reneszánsz korban egész Európában elterjedt 1+1+2+2 fémhúros, bundos hangszerrel azonosítja (KAMINSKI, Wlodzimierz: Instrumenty Muzyczne na zemiach Polskich, Varsó 1971). A doni kozákok a XVII-XVIII. században kobzával kísérik hősi énekeiket, ezt a hosszú nyakú hangszert később teljesen kiszorítja a nyugati lantból átalakult bandura. Egyes ábrázolásokon kerek testű, rövid nyakú, a csángók és a románok által használt kobzához és Tinódi lantjához is hasonló kerek testű hangszerek láthatók (KLENOV, Arkagyij': Tam, ggye muzika zsivjot, Moszkva 1985). A makedónoknál -valószínűleg török hatásra - együtt élt a bundozatlan ud és a bundozott lavta, mindkettő az európai lanthoz hasonló felépítésű. (KOBOLA, Alojz: Tradicijska Narodna Glazbala Jugoslavije, Zágráb 1975). MAGYAR VONATKOZÁSOK Magyar hangszerként Orbán Balázs írja le először egyértelműen a hétfalusi csángók táncmulatságairól szóló leírásában (ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása, Pest 1873): " a kobza egy guitareszerű hangszer, melynek öt bordája, rövid nyaka és nyolc húrja van, ezt tollal pengetik, s a zenekarban a nehezen hordozható czimbalmot helyettesíti, s talán nem tévedek, ha ezt a régi költők által használt kobozzal, miként neve is jelöli, ugyanazonosnak tartom. " Ez a leírás tökéletesen ráillik a ma használatos moldvai csángómagyar és román hangszerre is (talán azzal a különbséggel, hogy ma inkább hét bordával készítik a hangszert). Ez azonban persze még nem jelenti teljes bizonyossággal azt is, hogy Orbán Balázs állítása igaz. Számunkra azonban fontosak a román adatok is, hiszen a ma koboz néven ismert hangszer a mai Románia különböző területein fordult elő, s néhány helyen még ma is használatos. A jeles román hangszertörténész, Tiberiu Alexandru a román cobza első ábrázolásainak a Voronet-i monostor freskóján látható hangszert tartja, illetve más, hasonló jellegű ábrázolásokat (ALEXANDRU, Tiberiu: Instrumentele de muzicale ale poporului román, Bukarest 1956). Itt a hangszer Dávid király kezében látható, kis testű, hosszú nyakú, nemigen hasonlít a maiakhoz. A cobzá-t a régebbi román források cobuz, capus, cabuz, copus, valamint lauta, alauta néven emlegetik, használóikat pedig lautaroknak. Ezek a nevek törökös, ill. arab forrásokat sejtetnek, lásd török kopuz, ill. arab "al ud", amelyből az európai lant elnevezések is erednek (lute, Laute, stb.) Nagyon valószínű, hogy maga a körteforma testű, rövid, bundozatlan nyakú, lúdtollal pengetett hangszer is a törökök által került a térségbe, s így magyar területre is. Moldva egészen az 1800-as évek közepéig török megszállás alatt volt, s éppen egyik fejedelme, Dimitrie Cantemir készít alapvető fontosságú tanulmányt a török zenéről a 18. században (CANTEMIR, Dimitrie: Histoire de la empire Ottoman, Párizs 1743). Ha ez igaz, akkor a kobza a török ut-ból alakult ki. Ez az arab ud változata, és mindig a "klasszikus", udvari zenében használták. A baglama, a fentebb említett kopuz utóda, kifejezetten népi hangszer. Lássuk most, hogy a magyar régiségben mikor bukkan föl a középkor után - hosszabb szünetet követően - újra a koboz elnevezés? Az 1560-ban szerzett széphistóriában Szilágyi Mihály a tömlöc ablakában ül, "Kobza kezében, keserves nótát szépen veri vala ". A költő Zrínyi Miklós kedves hangszere tanulóéveiben a koboz volt. Egy 1649-es levélben a következőket olvashatjuk török foglyokkal kapcsolatban: "...egy köztük van, aki sem magyarul, sem horvátul nem tud, hanem csak törökül. Fejér Andrásnak azt mondta, hogy lantos és kobzos, szintén Jeruzsálem táj árul jütt fel". Milyen lehetett az a lant, amelyen ez a török fogoly játszott? Minden bizonnyal ud, amely európai szemmel egyértelműen hasonlít a lanthoz. Miért kellett megkülönböztetni a koboztól? Valószínűleg azért, mert alapvető különbségek voltak: a koboz hosszú nyakú, kis testű, esetleg bundokkal ellátott hangszer lehetett. Az ilyen hangszert persze sokkal egyszerűbb is volt elkészíteni, mint az udot. Testét akár kobaktökből is csinálhatták (egy ilyen hangszer látható a szegedi Móra Ferenc múzeumban), s ezért írhatta Szepsi Csombor Márton, aki Franciaországban talál rá, mint hun eredetű hangszerre (ott egyébként éppen hegedűt kísér), hogy Magyarországon "még az gyermekek is azt pengetik". (SZEPSI CSOMBOR Márton: Europica Varietas, Bp., 1979). Sorolhatnánk még a XVII. századi említéseket, de talán érjük be most csak egy fontos adattal: Comenius ábrázolja is a hangszert "Orbis pictus"-ában. A lant és koboz különbözőségét Gábry György is alaposan tárgyalta (GABRY György: Egy hangszertípus útja Ázsiától Európáig I-II, Magyar Zene 1979 és 1980), ő azonban egy vonós alakban történő továbbélést feltételez, míg Király Péter egy régebbi tanulmányában a nyugati ciszterrel azonosítja a kobozt, bár később inkább a többféle hangszerre történő névalkalmazás mellett teszi le a voksot (KIRÁLY Péter: Adalékok a XV-XVII századi hangszer-terminológiánk kérdéséhez, Zenetudományi Dolgozatok 1987, A lantjáték Magyarországon a XV századtól a XVII. század közepéig, Balassi Kiadó Budapest, 1995). Véleményem szerint a koboz név a török idők előtt és alatt egy hosszú nyakú, kis testű, ősi eredetű hangszerre vonatkozott, amely sokféle formában létezhetett, a gyermekhangszerektől kezdve a mívesen elkészített drága instrumentumokig (ilyenek létére utalnak egyes XVII. századi leltárkönyvek). Ez a hangszerfajta, - melynek továbbéléséről egyértelműen szinte csak a fricsi kastély falán található ábrázolásból értesülhetünk - kihalt, illetve beleolvadt a délszlávoktól behozott, de valójában török eredetű tamburaféle hangszerekbe. Ezután vegyük szemügyre azt az instrumentumot, amelyet erdélyi illelve csángómagyar kobozként azonosít Orbán Balázs, majd a 1930-as évek elején Domokos Pál Péter, aki a lábniki Pógár Demeterről készít fényképet a harmincas évek elején (DOMOKOS Pál Péter: Mert akkor az idő napkeletre fordul... Kolozsvár 1941). Ez a hangszer nyilvánvalóan azonos a román cobzá-val, melyet Liszt Ferenc is leír, mint a mandolin egy fajtáját. Mindeddig egyetlen magyar nyelvű munka foglalkozik alaposabban ennek a hangszernek a történetével és újabbkori használatával. Hankóczi Gyula cikke összefoglalja a román munkák adatait is a cobzá 19. századi használatára vonatkozóan. Eszerint Munténiában és Moldvában a zenekarok fontos kísérőhangszere volt, s főként pánsíp, hegedű, koboz összeállítású együttesek léteztek (HANKÓCZI Gyula: Egy keleteurópai lantféle - a koboz, Ethnographia, Budapest 1988/3-4). Feltételezéseim szerint a román hangszeres zene is erős kapcsolatokat mutathat a törökkel, maga a román "taraf" "zenekar" szó is török eredetű. Egyébként Alexandru szerint 1914-ben Bukarestben évenként körülbelül 2000, míg 1938-ban már csak 20 darab cobzát készítettek. CSÁNGÓ VONATKOZÁS Moldvai csángómagyar használatára először 1906-ban derült fény (Y. Wichmann finn nyelvész gyűjtése nyomán). Ezután jön Domokos Pál Péter fényképe, majd a hatvanas években Kallós Zoltán gyűjt igen értékes anyagot Gyöngyös György 1905-ben született kobzostól. Ezekből a dallamokból néhányat Hankóczi közöl idézett munkájában, saját gyűjtéseivel kiegészítve (többek között éppen Gyöngyös György öccsétől gyűjt kobzos anyagot). A hangszernek ez a fajta énekkísérő alkalmazása valószínűleg nem mondható általánosnak, bár természetesen nem zárható ki, hogy egy korábbi fázisban hivatásos énekmondók kísérőhangszere is lehetett. Mégis sokkal gyakrabban szólhatott a koboz más hangszerrel, vagy hangszerekkel együtt. Gyöngyös György hangszerjátéka külön tanulmányt igényelne, itt csak azt említjük meg, hogy a szokásos d-a-d'-g' hangolás mellett ag' húr párja egy G-re hangolt húr (dd-aa-d'd'-g'G). Valójában a dallamok a d-g húrokon szólalnak meg, egy sajátos "visszafelé" történő játékkal. Alább erre találunk dallamokat, elsőként a Hankóczi által lejegyzett (lásd a következő oldalon) hegedű-koboz kettős egy részletét, "A menyasszony fogadása" címmel (ZTIAP 3965, Lujzikalagor, Gyöngyös György kobzos).....

 

A KOBOZRÓL RÉSZLETEK KOBZOS KlSS TAMÁS HEGEDŰ ÉS KOBOZ CÍMŰ ÍRÁSÁBÓL - A KOBOZ RÖVID TÖRTÉNETE ETIMOLÓGIA

Készült a Magart műhelyében.