Logo
Nyomtatás

Soós Csaba

Soós Csaba

Budapesten születtem 1979-ben. Zenei pályafutásom 1991-ben kezdődött, amikor az általános iskolai ének-zene tanárom, Kiss László ösztönzésére elkezdtem tanulni a népi hegedűt. Az Óbudai Népzenei Iskola növendékeként tanárom Csoóri Sándor lett, akitől meghatározó népzenei szemléletet kaptam. A népzenében való fejlődésem és tapasztalataim elmélyülését segítette, hogy már a kezdetektől fogva volt zenekarom, melyben gyakorolhattam a népi dallamokat. A táncházak és népzenei táborok világa hamar megbabonázott, és szép lassan életem részévé vált. 2007-ben a Nyíregyházi Főiskolán majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztem diplomát.

Az első zenei élményem falusi zenészekkel a bogyiszlói zenekar játéka volt a Budai Várban. A mezőségi, bonchidai, szatmári és a kalotaszegi zenét először felvételekről ismertem meg, majd volt szerencsém élőben is találkozni többek közt a magyarpalatkai zenészekkel, illetve Fodor Sándor „Neti” kalotaszegi prímással, akitől később sokat tanultam. Megismertem a székelyföldi népzenét is, de igazán a magyarpéterlaki Csiszár Aladár muzsikájában mélyültem el, valamint az utóbbi időben a Sajó menti muzsika lett nagyon kedves számomra.

Zenekaraimmal (Csikó 1991 – 1997, Berkó 1997 – 2008, Magos 2008 -) illetve zenész kollégáimmal az évek során jelentős színpadi rutint is szereztem. Kezdetben különböző táncegyüttesekkel külföldi turnékon vettünk részt, majd önálló koncerteket is tartottunk.

A zenélések mellett 2002 óta tanítok művészeti iskolákban népi hegedűt (Teleki-Wattay Művészeti Iskola-Pomáz, József Nádor Általános és Művészeti Iskola-Üröm, Kalász Alapfokú Művészeti Iskola-Budakalász, Óbudai Népzenei Iskola).

Fontosnak tartom, hogy a népzenét a maga valós környezetében tapasztaljam meg. Célom zenészként a felső-Maros vidéki, illetve a Sajó melléki népzenék hiteles elsajátítása, népszerűsítése és továbbadása. Pedagógusként pedig törekszem a példamutatásra, valamint a tehetséggondozás ápolására, egyfajta útmutatásra, ami motiválja tanítványaimat egy-egy tájegység zenei anyagának elmélyülésében. Ennek következményeként 2014-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést.

Készült a Magart műhelyében.