Logo
Nyomtatás

Juhász Zoltán

Juhász Zoltán

Születtem Budapesten, 1955. III. 9.-én. Egyetemi tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán végeztem el, 1978-ban. Egyetemi doktori címet a Központi Fizikai Kutatóintézet ösztöndíjasaként szereztem 1982-ben, PhD címet pedig 1998-ban. Kutatási területem először az egykrisrtály-növesztés adaptív szabályzása, később a népzenei fonográf felvételek zajának adaptív szűrése volt. Jelenleg a népzene számítógépes tanulmányozásával foglalkozom, a MTA-TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet tudományos főmunkatársaként, az OTKA támogatásával. E munkámról nemzetközi és hazai publikációkban és konferenciákon számoltam be. A magyar népzene eurázsiai kapcsolatainak vizsgálatára kidolgozott mesterséges intelligenciákról és azok eredményeiről írott könyvem 2006-ban jelent meg, „A zene ősnyelve” címmel. A zenekutatás céljaira kidolgozott algoritmusokat néhány nyelvészeti kérdés vizsgálatára is alkalmaztam. Az eredményeket a Czakó Gáborral közösen írt, „Beljebb a magyar észjárásba” c. könyvünkben ismertettem. Részt vettem abban a munkában, mely az un. Régi magyar népdaltípusokat tette közzé az interneten. A Széchenyi-tervben elnyert pályázati munka keretében a vérnyomásmérés során regisztrált nyomáshullámok idősor analízisével és a hullámtípusok osztályozásával foglalkoztam 2002-2003-ban. Újabban a humán populációgenetika és a népzenei kultúrák kapcsolatát vizsgáló csoportban is dolgozom.

Népzenével, a hagyományos furulya- és dudajátékkal 25 éve foglalkozom. Azóta gyűjtöm és tanulom a magyar nyelvterület különböző vidékein élő hagyományos pásztor-zenészek zenei hagyományát, dallamait, játékmódját. A máig összegyűlt mintegy 500 órányi anyagot javarészt Erdélyben, a Palócföldön, a Dél-Dunántúlon és a Tiszántúlon gyűjtöttem. Részt vettem a Fonó Budai Zeneház által szervezett Utolsó Óra programban is, melynek során erdélyi és dunántúli pásztormuzsikusok repertoárját tártuk fel. A témában több tanulmányt, furulyaiskolákat. Két nógrádi dudás-furulyás pásztorról írtam zenei monográfiát, egy gyimesi furulyásról pedig elemző dolgozatot. Összefoglaló tanulmányt írtam a furulya magyar népzenében használt típusairól. E munkáimért két alkalommal elnyertem a Martin György Alapítvány díját.

Aktív népzenész vagyok, furulyán és dudán játszom koncerteken, táncházakban, Magyarországon és külföldön egyaránt. Zenész társaimmal – elsősorban az Egyszólam együttessel és a gyermekeimmel alapított Juhász Családi Zenekarral - számos CD-t is megjelentettünk, melyeken a magyar népzene legrégibb rétegeit szólaltattuk meg. A Juhász Családi Zenekarral tagjai lehettünk a 2013-ban Washingtonban megrendezett „Hungarian Heritage” fesztivál magyar küldöttségének. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és az Óbudai Népzenei Iskolában furulyát és dudát tanítok.

2011-ben Szervátiusz díjban, 2012-ben Magyar Aranyérdemkereszt állami kitüntetésben részesültem. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia levelező, majd rendes tagjának választott. 2017-ben Magyar Örökség díjat kaptam.

Készült a Magart műhelyében.